32. fejezet |Megcsináltátok|♥ 3-4 komi

-Köszönöm doktor úr.
ő intett majd tovább haladt.
-Most mi lesz?
Folyton csak ezt kérdezgettem magamtól amíg mentem vissza kórterembe.
-Egyet tudok. Nem hagyom magára. Soha többet. Kitartok mellette és mindenen átfogom segíteni.♥
Odaértem a kórterem ajtajához. Azt hiszem, jobb ha tőlem tudja meg.
Benyitottam és odasétáltam hozzá. Szegény nagyon meg volt rémülve.
Mindenkit kiküldtem, hogy csak kettesben legyünk.
-Nos Nelli, nem is tudom, hogyan mondjam el neked, de..
-Lebénultam? Sosem fogok többé járni? ugye?-és sírni kezdett.
-Nem életem, azért nem ennyire borzalmas-bújtam oda hozzá.
-Minden újra meg kell tanulnod, de ne aggódj én segítek és itt leszek melletted.♥
-Köszönöm, annyira imádlak.
-Én is téged, hidd el.
Ajkain eggyé olvadtak össze♥

fél évvel később:

-Justiin. Haladj máár.

-Jó, jó mindjárt kész vagyok, csak a hajam.

-El fogunk késni, Juju

-Jahj nee, tudod, hogy ezt utálom-nézett ki a fürdő tükre elől.

-Pont azért mondta édeske.

-Na akkor gyere csak ide. Mindjárt te is megkapod ami neked jár.

Ezzel kijött a fürdőből felkapott és ledobott óvatosan az ágyra. Csikizni kezdett mint az állat. Én meg röhögtem, kapálóztam, vörösödtem meg minden ilyen. 

-Justin Drew Bieber hagyd abba, vagy bepisilek és kénytelen leszek átöltözni és lekéssük a gépet és nem megyünk sehova.-magyaráztam neki két röhögés között.

-Hát nagyon fogom sajnálni.-mondta és folytatta.

-Eléééééééééééééééééééééég Biebs.-szóltam rá

Aztán hirtelen megcsókolt. Ekkor minden elsötétül és csak a csókjára koncentráltam. Valami fantasztikus volt. 

Mióta volt az a baleset az életem teljesen megjavult. Justinnal jobban kijövünk, mint valaha. Igaz anyuékat teljesen elvesztettem, már talán több mint 1 éve nem is beszéltem velük. M1. Itt van nekem Jus, akit az életemnél is jobban szeretek és lassan 3 éve töretlen az egymás iránt érzett szerelmünk. Ma Mexikóba utazunk. Igen, igen ez még a karácsonyi ajándék, de csak most került rá sor. A járásom és az írásom már teljesen megjavult. Szerencsére mikor elkezdtem tanulni előjöttek az "emlékek" és minden jobban ment mint ahogy reméltük. Justin mindenben támogatott. Soha egy percre sem engedte volt el a kezem. 

-Kész vagyook-törte meg az elmélkedésem.

-Mehetünk kicsi kincs?

-Hát persze ugrottam karjaiba.

Épp, hogy elértük a repülőt. 

Az út kicsit hosszú volt, de megérte. A part meg minden olyan csodálatos volt.

Most egy elég nehéz időszakon vagyok túl és jó végre kicsit pihenni. Rögtön ahogy odaértünk mentünk le vízhez és bohóckodtunk. Annyira jó volt. De valami nyomja a szívem, amit el kell mondjak Justinnak:

-Justin, mondanom kell valamit.

-Igen?-mosolygott rám.

-Én...