2013. november 23., szombat

Legújabb blogom!

Sziasztok. Remélem még páran emlékeznek erre az oldalra, attól függetlenül, hogy már sok idő telt el a befejezés óta. Én viszont most öröm hírrel jöttem. A második blogom is végleg lezárult, így hát bátorkodtam bele vágni valami teljesen újba. Ez a blog első. Ilyen történet még sehol sem volt. Én csak biztatni szeretnélek bennetek, hogy legalább nézzétek meg. Adjatok neki egy esélyt. Aki nem akarja fecsérelni az idejét az ide kattintva az alaptörténetet, míg ide kattintva a bevezetőt tudja górcső alá venni. A blog címe International Love A történet dióhéjban annyiról szól, hogy egy lány, Johanna Eastwood több, mint féléven át beszélget az interneten keresztül egy sráccal, akit Spancernek hívnak. A fiú azonban egyfolytában elzárkózik a kamerázástól vagy olyan dolgoktól, amivel megláthatná Hanna, hogy ki is ő. Ugyanis már a második részben fény derül Spancer nagy titkára. Ő valójában, nem is Spancer, hanem Justin Bieber. A bonyodalmak az elején még nem igazán jelentkeznek, hiszen a szerelmek első fele mindig rózsaszín felhős. De Justin munkája miatt ez a felhő hamar színt fog váltani, netán még villámokat is szórhat. 
Remélem valaki áttér az új blogra is, remélem, hogy minél többen leszünk ott is. Remélem nem felejtettétek el, hogy még mindig szeretlek benneteket, drága olvasóim!